Méltó emlékezés
Január 24. 08:04 Közérdekű
A II. világháború áldozataira és a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájára emlékezik a város közössége január 27-én.

A rendezvényen katonai tiszteletadással közreműködik majd a XXIII. Doni Hősök Emléktúra „Hajdú” menetszakasza. A megemlékezéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Kiss Attila polgármester és Fekete András őrnagy, a menetszázad parancsnoka, valamint Fórizs László alpolgármester a mai napon, a művelődési központ mögötti emlékműnél. Kiss Attila polgármester elmondta, hogy 1991-ben avatta fel az emlékparkot és Varga Imre szobrászművész alkotását a város. Azóta emlékezik meg Böszörmény közössége nyilvánosan a hősökről. Néhány éve az a megtiszteltetés ér minket más településekkel egyetemben, hogy a Doni Hősök Emléktúra menetszakaszának útvonala érinti Hajdúböszörményt is. A továbbiakban Fekete András őrnagy kiemelte, hogy tizenegyedik éve térnek vissza az emléktúra kapcsán a városba. Nagyon méltóságteljes megemlékezésről van szó, amelyet a hajdúk fővárosában rendeznek. Kérte a lakosokat, hogy a nyolcvan fős menetszázadhoz nyugodtan csatlakozzanak, még ha csak néhányszáz méterre is. Fórizs László alpolgármester többek között a világháborús veszteségekről szólt. Azt is hangsúlyozta, hogy nyolcvanadik esztendeje volt a doni katasztrófa. Az évforduló kapcsán megfogalmazta, hogy méltóképpen kell emlékeznünk.
A pénteki rendezvényen Varjasi Imre a vármegyei levéltár helyi vezetője mond beszédet, majd Fekete András őrnagy szól a megjelentekhez. Igét hirdet és imát mond Bodogán László görögkatolikus parókus, pénteken három órakor a második világháborús emlékparkban.
Legfrissebb hírek
Városháza Étterem étlapja 2023.12.04-12.08.
December 1. 12:41
Takarítógép beszerzés a Hajdúböszörményi Torna Egyletnél
December 1. 12:03
Galériáinkból
Programajánló
Adventi gyertyagyújtás - 2023.12.03.
Bocskai tér
December 3. 16:00
"Vizeink, vizes élőhelyeink"
Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános és AMI (Hajdúböszörmény, Árpád utca 22.)
December 5. 08:55
Látnivalók