Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. május 6. 10:42 Közérdekű

A Szabadhajdú május 8-ai számának első oldalán tudósítást olvashatnak arról a támogatásról, melyet a megyei kereskedelmi és iparkamara adományozott a város önkormányzatának. A hét elején új védelmi intézkedések léptek hatályba országszerte. A településünkre is vonatkozó részleteket szintén a lap első oldalán olvashatják.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Díjazták azt a magyarországi bankot, amely rendszeresen támogat alapítványokat, civil szervezeteket. A Polgári Bank a közelmúltban vehette át a Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért elnevezésű elismerést. A részletekről az újság második oldalán találnak írást. Ugyancsak itt kapott helyet az április 30-tól érvényes kormányrendelet részletezése, mely a bölcsődei, óvodai ügyeletekről ad részletes felvilágosítást.

A Bethlen-iskola pedagógusát, Varga Tamásnét sokan ismerik a városban. Munkáját hivatásnak tekinti, a tanítást pedig gyermekkori álmának megvalósulásaként éli meg. A róla készült portré az újság 3. oldalán található. Ugyancsak itt kapott helyet az önkormányzat legutóbbi üléséről készült összefoglaló tudósítás is.

Egy város életében mindig fontos, hogy oktatási intézményei magas színvonalon működjenek. Hajdúböszörmény közössége mindig is adott arra, hogy intézményeit folyamatosan támogassa, és működésüket biztosítsa. A Szabadhajdú ezúttal a tudományok otthonáról, a Bocskai-gimnáziumról készített írást, melyet a negyedik oldalon találnak.

Ki ne ismerné Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját vagy az Ásító inas alkotását? A zseniális tehetségű művészről az újság 5. oldalán olvashatnak portrét.

A Szabadhajdú ezúttal is több hasznos információt, felhívást és közleményt ad közre, melyet ezúttal a 6-7-8. oldalon olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

A tánc világnapja

Programajánló

Mulat a Kert

Hajdúsági Múzeum (Kossuth Lajos utca 1. szám)

Április 30. 21:00

Csergetés Hajdúböszörményben

Április 13. 09:00

Látnivalók

Hajdúsági Múzeum

Hajdúböszörmény - Főtér

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér