Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. június 17. 10:35 Közérdekű

A Szabadhajdú június 19-ei számában a lap első oldalán képes beszámolókat olvashatnak többek között a vihar által okozott böszörményi károkról, a Hajdúsági Múzeum hétvégére tervezett régészeti napjáról, és egy apró szimbólumról, melyet a főtéren, a lakatfalra helyezhetnek el a böszörményiek.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A hét arca ezúttal egy nemzetközileg is számon tartott tanulmányi verseny győztese, aki otthonosan mozog az innováció, az informatika és a robotika területén is. Ecsedi Boglárka, a gimnázium 11. osztályos tanulója beszél az általa választott szakterületről. A cikk az újság 2. oldalán található.

Száz évvel ezelőtti történéseket és eseményeket mutat be az újság 3. oldalán két írás is, melyek közül az egyik a Hajdúböszörményi Torna Egylet múltjából villant fel történéseket, míg a másik írás egy nemzetközileg is számon tartott műfordítót, a hajdúböszörményi születésű Makai Imrét mutatja be.

Rövid képes beszámolók tájékoztatják az olvasót az újság 4. oldalán az Újvárosi utcán történő beruházásról,  a Tájházak kiszolgáló épületének felújításáról, illetve az évtizedek óta az óvodapedagógus pályán dolgozó Göröghné Bocskai Éva nyugállományba vonulásáról.

Az elmúlt hónapban vehette át szakmai körökben rangosnak számító régészeti kitüntetését Bálint Marianna, a Hajdúsági Múzeum munkatársa. A megérdemelt elismerésről, a közösségi régészet sikeréről az újság 5. oldalán készült cikkből tájékozódhat az olvasó.

A HTE történetének bemutatásával az újságban nem zárult le a sportesemények közreadása, hiszen a 8. oldalon a kosárlabda szakosztály egy-egy korosztályos csapatát ismerhetik meg az olvasók, illetve a hétvégi Tikkadt szöcske strandröplabda bajnokság böszörményi fordulójáról is beszámol az újság.

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Böszörményi Csergetés

Programajánló

Húsvéti Nyuladalom a Tájházakban

Tájházak

Március 30. 09:30

Könyvklub Extra

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00

Látnivalók

Római katolikus templom

Hajdúböszörmény

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér