Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

2020. október 7. 11:26 Közérdekű

A Szabadhajdú október 9-ei számában tudósítást olvashatnak az újság 1. oldalán az aradi vértanúk tiszteletére tartott megemlékezésről. Ugyancsak itt kapott helyet az idősek világnapja alkalmából íródott köszöntő, melyben a város vezetői fejezik ki jókívánságaikat a szépkorúaknak.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát” – fogalmazta meg gondolatainak összegzését Szabadi Edit óvodapedagógus, akit a közelmúltban a szakminiszter Brunszvik Teréz-díjjal jutalmazott. A róla készült portrét az újság 2. oldalán találják.

E nehéz időkben is fontos a közös együttlét, a baráti találkozás, a szórakozás és kikapcsolódás. A Középkerti-napok erre kínált lehetőséget a városrészben lakóknak. Az eseményről készült tudósítás az újság 3. oldalán található. Csakúgy, mint a zúzós fesztiválról, a Hajdú tanyán történt fejlesztésekről és négy böszörményi diák országos sikeréről beszámoló tudósítás is.

Az aradi vértanúk előtt a városi megemlékezésen túl az újság ezúttal két írással tiszteleg, melyet az 5. oldalon találhatnak az olvasók, akik ezúttal is több hírrel, tudósítással és tájékoztatóval is tájékozhatnak a Szabadhajdú 6-7-8. oldalán.

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Megjelenik Baltazár Dezső néhai püspök Bibliájának reprint kiadása - sajtótájékoztató

Programajánló

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Könyvklub Extra

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00

Látnivalók

Görög katolikus templom

Hajdúböszörmény

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér