2021. március 4., csütörtök |

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Január 13. 16:04 Közérdekű

A Szabadhajdú januári első számában tudósítást olvashatnak arról, hogy a város milyen elképzelések mentén valósította meg eddig a település fásítását, illetve megtudhatják azt is, hogy a következő időszakban milyen terveket szeretnének megvalósítani a szakemberek a zöld növények ültetésével.

Erről az újság 1. oldalán találhatnak írást, csakúgy, mint arról a befejezett beruházásról, melyet a Kálvin téri gyülekezet valósított meg, s mellyel megerősítették templomuk alapjait. Ugyancsak itt kapott helyet a január 12-ei megemlékezésről szóló beszámoló, melyen a doni hősökre, a második világháború áldozataira emlékezett a város közössége.

A hét arca ezúttal a Nagy Sándorné dajka, aki a Város napján vehette át a Hajdúböszörmény lakosságáért emlékérmet. A négy évtizede gyerekek között eltöltött időről, pályája szépségeiről is olvashatnak a vele készült írásban.

Aki a virágot szereti… tartja a mondás. Ugye mindenki ismeri e gondolatokat, de vannak köztünk olyanok is, akiknek ez a szeretet egyben a hivatásuk is. Munkájuk eredményét megcsodálhatjuk városunk közterületein, vagy akkor, amikor az általuk termesztett növényeket kertünkben, lakásunkban elhelyezzük. Sóvágó Sándor és Kiss Csaba kertészmérnökökkel az újság harmadik oldalán olvashatnak riportot.

A Szabadhajdúban ezúttal is több felhívást, pályázatot és információt olvashatnak, melyek az újság 6-7-8. oldalán találhatóak. A 8. oldalon található az az írás, amely a fiatal kézilabdás tehetséget, Gorzsás Dominikot mutatja be, kinek céljai között nem kisebb feladatok szerepelnek mint a válogatottság, és egy esetleges BL-döntő.

Legfrissebb hírek

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Március 3. 15:54

Így emlékezünk idén az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra

Március 3. 15:29

Galériáinkból

200 éve született Sillye Gábor

Programajánló

Látnivalók

Népi Hajdúház

Hunyadi János körút 2/A.

Görög katolikus templom

Hajdúböszörmény