Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2022. október 27. 14:42 Közérdekű

A Szabadhajdú 1. oldalán részletes tudósítást olvashatnak az 1956-os forradalom és szabadságharc hajdúböszörményi megemlékezéséről, melynek keretében előbb a görögkatolikus templomban, majd a Losonczy Emlékparkban tisztelegtek a résztvevők. Ugyancsak itt kapott helyet az idősek hónapja keretében rendezett köszöntő program is, melynek részeként a Fazekas Gábor Idősek Otthonában élő 101 éves Bereczki Antalné Zsuzsika néni virágcsokrot vehetett át.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A hét arca ezúttal a Bocskai-gimnázium nyugalmazott tanára, aki a napokban a Debreceni Egyetemen vehette át aranydiplomáját. Balla Sándor a vele készült beszélgetésben szól pályájáról, egykori tanítványai és az iskolához fűződő kapcsolatairól.

A Szabadhajdú ezúttal is több aktuális eseményről számol be. Így a 3. oldalon tudósítás olvasható a hamarosan átadásra kerülő ipari park beruházásról, a hajdúvidi iskola működésének szüneteltetéséről, a gimnázium pedagógusainak finnországi tapasztalatairól, valamint egy Széchenyi-iskolás diákról, Nótári Anna Éváról, aki a közelmúltban egy versenyen első helyezést ért el az általa készített pozsonyi kiflivel.

Hamarosan a reformáció napjára emlékezünk, melyről az újság 4. oldalán, a református egyházhoz közel álló böszörményieket kérdeztünk. Ugyancsak itt kapott helyet az Iván Szandra zeneszerző és dalszövegíróval készült beszélgetésünk is.

Hazánk legnagyobb vízügyi beruházását végzik a szakemberek a térségünkben. Ennek keretében Debrecenbe vezetik a Tisza vizét, valamint a zeleméri határ és a Tócó-völgye között is vízrendszert építenek ki. A beruházásról Kincses Dánielt, a kivitelező TIVIZIG vezetőjét kérdeztük. A riport a lap 5. oldalán olvasható.

A Szabadhajdúban ezúttal is több tájékoztató, felhívás és pályázati kiírás olvasható a 6-7-8. oldalon. S ez utóbbin kapott helyet két böszörményi diák rövid portréja is, akik a Város napján vehették át a Jó tanulónak, jó sportoló-nak járó díjat. Fehér Abigél Borbála és Erdős Dóra a tanulás mellett a sport szépségeiről is beszélnek a velük készült riportban.

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Hangok forradalma

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Szeptember 13. 14:00

Látnivalók

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala

Őseink szoborcsoport

Kálvin tér