Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2022. június 23. 13:17 Közérdekű

A Szabadhajdú június 24-ei számát kézbe vevő olvasók elsőként értesülhetnek azokról az eseményekről, melyek az elmúlt napokban, a városban történtek. Így közvetlen információt kapnak a képviselők rendkívüli üléséről, melyen három témában is döntöttek a grémium tagjai.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Ezek közül is meghatározó vállalás, hogy a város a Debrecen irányába épülő kerékpárút tervezési költségeihez hozzájárul. A cikket az 1. oldalon találják. Csakúgy, mint arról az ünnepélyes pillanatról beszámoló írásunkat, melyből kiderül, milyen hasznos elektromos járművet kapott a város, s melyet a Fürdőkert szolgáltatásaihoz használnak fel a szakemberek. Az elmúlt napokban több program is várta a könyvtárba látogatókat, melyekről szintén az 1. oldalon számolunk be.

Kollégiumvezető, a Zöld Kör alelnöke, s a környezetvédelem elkötelezett híve. Tatár Antal középiskolai tanár a napokban vehette át az agrártárca miniszterének, Nagy Istvánnak az elismerését. A vele készült interjút az újság 2. oldalán olvashatják.

Egy település meghatározó ismérve, hogy milyen fejlődési pályán mozog. Hajdúböszörményben már évek óta kiemelt fontossággal bír az infrastruktúra fejlesztése. Erről és az elkövetkező időszak megújuló környezetéről, a város alpolgármestere, Fórizs László beszélt lapunk munkatársának. A 3. oldalon található interjú mellett helyet kapott még Győri Gréta, a Bocskai-gimnázium tanulójáról szóló írásunk is.

A városban élő és a maguk módján értéket teremtő embereket bemutató sorozatainkból ezúttal Böszörményi Kovács Zsolt festészetével és hétköznapjaival, valamint Tatárné Török Beatrix gyógytornász pályájának kedves történetével is megismerkedhetnek az olvasók a 4. oldalon található írásokból.

Igazából akkor figyelünk oda fogaink állapotára, ha valami problémát észlelünk. Miközben fontos, hogy a hétköznapokban ápoljuk, óvjuk azokat. A megoldáshoz a mindennapi szájhigiéniához ad hasznos tanácsokat dr. Gaál Noémi fogorvos, lapunk 5. oldalán.

A továbbiakban ezúttal is több hirdetés, pályázat és felhívás olvasható a lap 6-7-8. oldalán. S ez utóbbin macskatenyésztőkkel és biokertésszel is megismerkedhetnek az olvasók.

Legfrissebb hírek

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

Április 16. 08:37

Születésnapi köszöntés a 95 éves Szegedi Sándornénak

Április 15. 14:47

Galériáinkból

Debrecen Helyörségi Zenekar jótékonysági hangversenye

Programajánló

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Futókörök Napja

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Április 27. 08:45

Látnivalók

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér