Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2023. március 23. 09:11 Közérdekű

A Szabadhajdú március 24-ei számában részletes tudósítást olvashatnak a lap 1. oldalán nemzeti ünnepünk, március 15. megemlékezéseiről.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A hét arca rovatunkban ezúttal Sőrés Imrével készült beszélgetésünket a 2. oldalon találják, melyből többek között kiderül, hogy a város lovas sportjáért mi mindent tett az egykori fogathajtó, ma is aktív hagyományőrző.

A termőföldtől az asztalig program keretében avattak új húsboltot Hajdúböszörményben. Az önkormányzat által megvalósított program keretében a Hajdú tanyán megtermelt, friss árut kínálják a hentesek a Karap Ferenc utcai boltban. Tudósításunk az újság 3. oldalán található, ahol helyet kapott még a városban történt események rövid bemutatása is.

A pályám kedves történetet rovatunkban ezúttal a Hajdúsági Múzeum történésze, Nagy Zsolt beszél munkájáról és a hozzá kapcsolódó, számára kedves történetről. Az írás a 4. oldalon olvasható, ahol egy roma fiatal, Balogh János Dávid PhD. hallgató életútjával is megismerkedhetnek.

Hetvenéves évfolyamtalálkozót tartottak a Bocskai-gimnáziumban. Az egykori diákok felidézték a böszörményi középiskolai éveiket, beszéltek az eltelt évekről, s életük alakulásáról. Az eseményről készült képes beszámoló az újság 5. oldalán olvasható, ahol helyet kapott még a rendőrség szakemberének, Tardi Sándor századosnak több hasznos tanácsa is.

Az újságban ezúttal is több felhívás, hirdetmény is található a 6-7-8. oldalon. S ez utóbbin, több sikeres sporteredmény bemutatása mellett, ezúttal az Eötvös-iskola testnevelője, Kiss Imréné beszél intézményük hétköznapi sportéletéről.

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Középkerti Diákgála

Programajánló

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Szeptember 13. 14:00

Látnivalók

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca

Népi Hajdúház

Hunyadi János körút 2/A.