2024. március 28., csütörtök |

Magas kontraszt

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. július 1. 11:02 Közérdekű

A Szabadhajdú július 3-ai számában a képviselő-testület üléséről készült tudósítást a lap 1. oldalán olvashatják. Ugyancsak itt kapott helyet a vészhelyzet megszűnéséről szóló írás is.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

Negyven évi szolgálat után vonult nyugdíjba a Napsugár Óvoda vezetője. Görögné Bocskai Éváról szóló portrénk az újság 2. oldalán található, ahol egy másik pedagógus pályájáról olvashatnak írást. Eszenyi Balázst iskolavezetőként, egyházi tisztségviselőként ismerhette meg a város közössége.

A Szabadhajdú 3. oldalán aktuális híreket és tudósításokat olvashatnak. Így riportot találhatnak a helyi, illetve középkerti ivóvíz állapotáról, a művésztelep rendhagyó programjáról, a Széchenyi-iskola aranykalászos gazdáiról, valamint a böszörményi Campus új dékánjáról.

Megtaposott parasztság címmel a hajdúböszörményi téeszesítés történetéről, az erőszakkal elvett ingó és ingatlanokról, a gazdatársadalom egzisztenciájának, gyökereinek megszüntetéséről az újság 4-5. oldalán olvashatnak ismeretterjesztő írást.

Ugyancsak itt kapott helyett Veres Gábor hajdúböszörményi születésű operatőr életét bemutató cikk.

Az aktuális sporthíreket és tudósításokat a Szabadhajdú 8. oldalán találják.

Legfrissebb hírek

A Nadrágoskertben tartottak egyeztetést a járhatatlanná vált út ügyében

Március 28. 11:43

Városháza Étterem étlapja 2024. április 3- április 5.

Március 28. 11:37

Galériáinkból

Sajtótájékoztató - Város napja

Programajánló

26. „Szeresd a várost” gyermek futóverseny és Mezeifutás Diákolimpia Hajdúböszörmény körzeti döntője

Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont (Hajdúböszörmény, Nagy István utca 38/a)

Szeptember 13. 14:00

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Látnivalók

Városháza

Bocskai István tér 1.

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény - Főtér