2024. március 28., csütörtök |

Magas kontraszt

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

2020. augusztus 6. 10:37 Közérdekű

A Szabadhajdú nyári szünet utáni első számában képes beszámolót olvashatnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hajdúböszörményi látogatásáról, a városban hamarosan átadásra kerülő munkásszállóról, s arról, hogy a vírushelyzetre való tekintettel elmarad a Hajdúhét. Ezekről a lap 1. oldalán találhatnak írást.

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma.

A nehéz pillanatokban is mindig megtalálta hitét, elkötelezettségét, munkájában és a civil életben viselt tisztségeiben pedig mindig közössége boldogulását szolgálta. Eszenyi Balázs portréját az újság 2. oldalán találhatják.

Kilencedik alkalommal rendezték meg Hajdúböszörményben az írótábort, amelyről tudósításban számol be az újság a 3. oldalon.

Az elmúlt időszak eseményeiről rövid beszámolókban tájékozódhatnak az olvasók. Így a Hajdú tanya hétköznapjairól, a város éjszakai ellenőrzéseiről, az egyetemen dolgozó pedagógusok elismeréséről és a Pacsi Kutyamenhely nyílt napjának történéseiről. Ezek a tudósítások az újság 4. oldalán kaptak helyet.

Hetvenhat évvel ezelőtt, a második világháború idején Hajdúböszörményt öt légitámadás érte. Az erről szóló történeti visszaemlékezés az 5. oldalon található.

Az újság ezúttal is közli az aktuális pályázati felhívásokat, állásajánlatokat, melyek a 6-7-8 oldalon olvasható,.

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

2023.10.06. Országos Könyvtári Napok / Zöld könyvtár

Programajánló

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

Böszörményi Könyvtári Napok

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00 - Április 13. 21:00

Látnivalók

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.

Városháza

Bocskai István tér 1.