Lezajlott az I. HTE Streetball Jam
2021. augusztus 25. 08:58 Sport
Hétvégén, szombaton került megrendezésre az I. HTE Streetball Jam Hajdúböszörmény főterén, a Bocskai István téren. A hagyományteremtő tornára már első alkalommal 8 csapat és több, mint 30 játékos nevezett, a hajdúböszörményi csapatokon kívül érkeztek csapatok Debrecenből és Derecskéről is.

Kiss Attila, Hajdúböszörmény város polgármestere a torna megnyitója során kiemelte, hogy a sportesemények fontos részét képezik a Hajdúhét programsorozatának, ez korábban is így volt. Elmondta, hogy a hagyományőrzés jegyében, mégis új formába öntve került megrendezésre ez az utcai kosárlabda torna a főtéren, majd mindenkinek jó játékot, a nézőknek pedig jó szórakozást kívánt!
A Hajdúhét keretein belül egy igazán jó hangulatú, nagy érdeklődés mellett zajló streetball jam alakult ki, ám a sorsolást követően már az első leütéstől kezdve jól látható volt, hogy mindegyik nevező komolyan veszi a megmérettetést és a győzelemre hajt. Az időjárás nagyon kedvező volt, az igazán nagy meleg csak a délutáni órákban érkezett meg.
Az eredményhirdetésre a csoportmérkőzések és a rájátszás mérkőzéseit követően a délután folyamán került sor, a dobogós helyezések a következőképpen alakultak: első helyen a Négyen Triplák csapata végzett, őket követte a dobogó második fokán a Kisfiúk csapata, míg a dobogó harmadik fokára az Ex HTE Allstars gárdája állhatott fel. Ezúton is gratulálunk nekik és persze minden résztvevőnek!
Az első három helyezett a kupán túl további ajándékokat vehetett át, azonban senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden nevező I. HTE Streetball Jam feliratú pólót kapott nevezéséhez az egyéb tárgyi ajándékokon kívül.
Hamarosan jelentkezünk a tornáról készült hivatalos aftermovie-val is!
Találkozzunk jövőre is, a II. HTE Streetball Jam-en!
Hajrá HTE!
Legfrissebb hírek
Közlekedő Petőfi című rajzpályázat eredményhirdetése
Szeptember 22. 13:37
Galériáinkból
Programajánló
Zene világnapi koncert
Bartók Béla Zeneiskola, Hajdúböszörmény II. Rákóczi Ferenc utca 31.
Október 2. 18:00
Szécsi-emlékkoncert
Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház
Október 17. 19:00
Látnivalók