2024. március 28., csütörtök |

Magas kontraszt

Ismét összegyűltek az alkotók

2018. július 3. 09:19 Kultúra

Ötvenöt esztendeje alapították a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepet, így mostanra az ország legrégebben folyamatosan működő közösségének születésnapját is ünnepeljük ma- mondta Kupás Csilla, a művésztelepet működtető alapítvány titkára.

Ismét összegyűltek az alkotók
A hagyományoknak megfelelően az elmúlt évi Káplár-díjas, Krzysztof Bojarczuk alkotásaiból nyílt tárlattal – melyet június 30-án rendeztek a művelődési központban- hivatalosan is megkezdte munkáját a világ minden részéből ideérkezett tizenhét művész. Sőrés István alpolgármester köszöntőjében az elmúlt öt és fél évtized történéseit idézte fel. Cs. Tóth János művészeti író a telep jelentőségét méltatta. Megállapította: a most kiállító lengyel művész mozgalmas lénye, képein is jól tükröződik. A művészek július 15-ig alkotnak Böszörményben.

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

2023.04.04. Böszörményi Könyvtári Napok - A Nagyerdő élővilága

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Könyvklub Extra

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00

Látnivalók

Magyar szürke bika szobor

Vásár tér

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér