In memoriam Józan Péter

2020. június 17. 08:55 Közérdekű

Fogyatkozik a város díszpolgárainak sora. A hazai, és nemzetközi tudományos élet jeles alakja távozott az élők sorából.

In memoriam Józan Péter
Debrecenben született 1935-ben. Édesapja - dr. Józan Pál - ügyvéd volt. Gyermek és ifjúkorát Böszörményben töltötte. Lakóházuk a mai Bocskai-iskola tornacsarnokának helyén állt.  1944-ben családjával együtt Bécsbe deportálták, a Krems melletti gneixendorfi lágerben szovjet csapatok szabadították fel. A Bocskai-gimnáziumban érettségizett 1953-ban, Papp Béla tanár úr legendás osztályában. A Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után patológusként dolgozott, majd 1964-2005 között a Központi Statisztikai Hivatalban demográfiával foglalkozott, főosztályvezetőként ment nyugdíjba. E mellett a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjában volt osztályvezető és a Debreceni Egyetemen vendégprofesszor. M.Sc. tudományos fokozatot a University of London School of Hygiene and Tropical Medicine-ben szerezett, a Szegedi Egyetemen habilitált, az MTA doktora címet 2004-ben kapta meg. 2005-11 között az MTA Demográfiai Bizottságának elnöke volt. Alapító és hat éven keresztül első elnöke volt a Magyar Népegészségügyi Tudományos Társaságnak. 2000-11 között az European Public Health Association vezetőségi tagja volt, a Tudományos Bizottság tagja egészen haláláig. 2011-ben az MTA Eötvös József Koszorúval tüntette ki. Közel 150 tudományos dolgozata jelent meg. Élő kapcsolata volt Böszörménnyel. Ha tehette szívesen jött haza előadásokra, megemlékezésekre. Böszörmény jó hírét keltette az országban, s határainkon túl is. Érdemeit szem előtt tartva a város díszpolgárai közé fogadta. Béke lengjen nyugvó porai felett!
                                                                                                    
                                               Gargya Imre
 

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

Bunda - Bocskai Néptáncegyüttes műsora

Programajánló

Mulat a Kert

Hajdúsági Múzeum (Kossuth Lajos utca 1. szám)

Április 30. 21:00

Böszörményi Könyvtári Napok

Kertész László Városi Könyvtár

Április 6. 10:00 - Április 13. 21:00

Látnivalók

Trianoni emléktábla

Bocskai István tér – Hajdúsági Múzeum Bocskai István térre néző fala

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca