2024. március 28., csütörtök |

Magas kontraszt

Extrém pályák

2022. március 30. 14:33 Közérdekű

Egyedülálló sportlétesítményeket adtak át városunkban, az ünnepélyes pillanatokat követően már használható a Vásár téren lévő BMX Freestyle pálya és a Görpark.
Az átadó ünnepségen még bemutatót is láthattak a jelenlévők március 30-án.

Extrém pályák
Dr. Tiba István a 6-os számú választókerület országgyűlési képviselője többek között szólt arról, hogy a különleges beruházás 50 százalékos önkormányzati önerővel és kormányzati támogatással valósult meg. Mint elmondta, bíznak benne, hogy a két pályát sok fiatal fogja használni. Kiemelte, fontos, hogy az itt felnövők a munkalehetőség mellett a szabadidő eltöltésére is olyan lehetőségekkel élhessenek, ami hozzájárul helyben maradásukhoz. 
A két beruházást Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos adta át. Elmondta, hogy a legfontosabb feladatuk, a megfelelő életkörülmények megteremtése. Ahhoz, hogy minél egészségesebben élhessünk Magyarországon fontos a mozgás megfelelő lehetőségeinek megteremtése. Hozzátette számtalan olyan programot támogatnak, amely az egészséges életmód fenntartásához kapcsolódik, illetve az Aktív Magyarország programban támogatták az olyan létesítményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki ki tudj használni a lehetőségeket. Kiemelte, Hajdúböszörmény Város önkormányzata az elsők között csatlakozott ezekhez a kezdeményezésekhez, így valósulhatott meg a Fürdőkertben 28,5 millió forintos támogatással a futókör megépítése, melyhez komoly önkormányzati együttműködés volt szükséges. A görkorcsolya sport olimpiai sportág lett, ezért is nagy jelentőségű a Görpark megépítése, melyhez 30 millió forinttal járult hozzá az állam. Magyarországon összesen 12 ilyen pályát építettek, azzal a szándékkal, hogy időt állóan feleljen meg a sportág kihívásainak és lehetőséget biztosítson a sportolók megfelelő felkészüléséhez. A BMX Freestyle pálya 15 milliós kormányzati támogatással és  önkormányzati hozzájárulással valósult meg. Így számítások szerint a városi sportolási lehetőségek bővülésével, az ajánlott mozgásmennyiséget betartva ez Hajdúböszörmény számára 840 egészségben eltöltött évet jelent. 
Kiss Attila Hajdúböszörmény polgármestere vette át a beruházásokat, aki megköszönte a kormánybiztosság támogatását. Kiemelte, hogy fontos az egészséges életmód lehetőségeinek megteremtése. Mint megfogalmazat, bízik benne, hogy a vonzó sportlétesítmények sok kikapcsolódni vágyót, sportolót vonzanak majd erre a helyszínre. 
Kiss Attila polgármester köszönetet mondott mindenkinek, akik a megvalósításban részt vettek, tervezőknek és kivitelezőknek. Megköszönte a kivitelezést Szepesi Tibor vállalkozónak és fiának Szepesi Tibornak, aki a magyar BMX sport magyar bajnoka, valamint a segítséget Tóth Dénesnek.  A megjelentekhez Takács Kiss Márta a Görkorcsolya Szövetség elnökségi tagja is szólt, kiemelve, hogy a szövetség a versenysportra is kiemelt figyelmet szán. 
Az ünnepélyes szalagátvágást követően a két új pályát Bodogán László görög katolikus parochus áldotta meg, majd a fiatalok birtokba is vették, hogy tudásukat már most megmutathassák a jelenlévőknek. 
BMX Freestyle pálya kialakítása Hajdúböszörményben a 2021. évi Országos Bringapark keretében a projekt Magyarország Kormánya támogatásával, az Aktív Magyarország Program részeként valósult meg.
A fejlesztés költségvetése: 44.349.737 Ft, melyből 15.000.000 Ft költségvetési támogatás, összesen 29.349.737 Ft önerő.
Országos Görpark Program keretében görpark építése Hajdúböszörményben fejlesztés költségvetése: 65.249.938 Ft, melyből 30.000.000 Ft költségvetési támogatás és 35.249.938 Ft önerő.
 
 

Legfrissebb hírek

Felhívás - Óvodai beíratásra a 2024/2025. nevelési évre

Március 28. 11:11

Közeleg a húsvét - Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság felhívása

Március 28. 09:50

Galériáinkból

ÖkoBanda - Író-olvasó találkozó Balázsy Pannával

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Őrültek, haza!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 22. 19:00

Látnivalók

Bocskai István Gimnázium

Hajdúböszörmény - Főtér

Hajdúböszörményi Tájházak

Hajdúböszörmény