Beruházás átadójára érkezett városunkba Szijjártó Péter

2022. március 18. 20:02 Közérdekű

Az M+Z 2000 Bőr és Textilkonfekcionáló Kft. beruházás-bejelentő
sajtótájékoztatóját ma tartották a cég Külső-Újvárosi utcai telephelyén. A rendezvényen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.

Beruházás átadójára érkezett városunkba Szijjártó Péter
A projekt a magyar kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának keretében valósult meg. Ez a program az Európai Bizottság azon döntésén alapszik, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy saját költségvetésük terhére támogatást nyújtsanak a vállalkozásoknak a koronavírus hatásainak ellensúlyozására. Célja, hogy segítséget adjon a járvány által hátrányosan érintett közép-és nagyvállalatok számára, amennyiben azok vállalták munkavállalóik megtartását, valamint új beruházások megvalósítását. A sajtótájékoztatón elsőként Zolnai Antal a cég ügyvezetője mutatta be vállalkozása múltját és jelenét, valamint szólt a most megvalósuló projektről. Kitért arra is, hogy a jövő érdekében jelenleg is két pályázatot adtak be. Az ügyvezető megköszönte mindenkinek a közreműködését, mások mellett külön kiemelve dolgozói segítségét.
A továbbiakban Tiba István országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy neki a hajdúkat képviselni mindig megtisztelő feladat. Nagyon büszke arra, hogy jó kapcsolatokat tudott kialakítani az itt élőkkel. Hozzátette, hogy amikor 2020-ról beszélünk, akkor a járványhelyzetről is szót kell, hogy ejtsünk. A kritikus időben a kormány előregondolkodott, és ebben a nehéz időszakban is támogatta a vállalkozásokat. Elmondható, hogy a cégek végrehajtották a beruházásokat, amelyeket vállaltak. Ami ettől sokkal fontosabb, nem álltak meg ezen a szinten. Többen tovább pályáznak. Az ország gazdasága nem állt meg, fejlődik. Erre mindannyian büszkék lehetünk- tette hozzá az országgyűlési képviselő. Majd kiemelte, hogy segíteni kell azokat a vállalkozókat, akik a munkahelyek létrehozását támogatják és nem a segélyt.
Szijjártó Péter miniszter többek között arról szólt, hogy ha végigtekintünk az elmúlt tizenkét esztendőn, akkor nem túlzás azt mondani, hogy ez a válságok évtizede volt. A magyar emberek kitartó munkájának köszönhetően, azonban mindezek közepette, egy növekedő és gyorsan fejlődő gazdaság jött létre Magyarországon. A tavalyi esztendő, 2021 minden idők legsikeresebb éve lett a magyar gazdaság szempontjából. Mindehhez az alapot a higgadt és megfontolt felelősségteljes döntések jelentették.
Nem a segélyekre, hanem a munkahelyek megmentésére, újjak létrehozására fektették a hangsúlyt. 1434 vállalat a nehéz helyzetben a magyar kormány beruházási támogatásának köszönhetően összesen 1200 milliárdnyi fejlesztést hajtott végre. Ezzel megmentettek 270 ezer munkahelyet. Az M+Z Kft-vel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a ruházati termékeket gyártó vállalat 565 millió forintos beruházást valósított meg ebben a nehéz időszakban, melyhez a kormány 282 millió forintot tudott adni. Ezáltal 132 munkahely vált biztossá. A szép új csarnokban 680 négyzetméteren beszereztek több új gépet. Így például napi 1200 hímzést tudnak elvégezni. Ezzel megháromszorozták a teljesítményüket.

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Megemlékezés a doni katasztrófa áldozataira

Programajánló

Hajdúböszörményi Mentőalapítvány Bálja

Április 27. 19:00

Zene nélkül mit érek én...Cserháti Zsuzsa és Máthé Péter emlékkoncert

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 15. 19:00

Látnivalók

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.

Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)

Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark