Bartók Béla Zeneiskola
4220 Hajdúböszörmény, II. Rákóczi F. u. 31.
Elérhetőségek
0652561704
bartok@hbzeneiskola.edu.hu
Vezető: Tanyi Zoltán
Vezető: Tanyi Zoltán
A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolát 1959-ben alapították. Először a Kálvineum épületében kapott helyet, majd jelenlegi helyén, a Rákóczi utcán 1973-tól működik. Hangversenytermét '76-ban adták át.
Az iskola a kezdettől fogva több tevékenységet végez: a zenei oktatás és nevelés, az amatőrzenész-képzés, zeneértő, zeneszerető ifjúság nevelése, a zenei pályára való felkészítés, zenei rendezvények szervezése. A 2000-es évektől a bővülő képzési kínálattal a képzőművészeti kiállítások és tánc előadások is helyet kaptak a tevékenységek között. A tehetséggondozás érdekében zenei tanszakokon emelt szintű „B tagozatos" képzést is nyújtunk azoknak a növendékeknek, akik képességük, élőmenetelük alapján zenei pályát választanak. Képzőművész tanáraink is eredményesen készítik fel tanulóinkat a képzőművészeti középiskolákban való továbbtanulásra.
Számukra kiemelten biztosítjuk a versenyeken, pályázatokon a részvételt. Rendszeresen fellépéseket, bemutatókat szervezünk részükre, hogy a szükséges rutint megszerezzék. Művészeti táborokba, kurzusokra küldjük őket, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek.
Jelenleg zeneművészeti ágon hegedű, brácsa, gordonka, nagybőgő, furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, kürt, tenorkürt, baritonkürt, harsona, tuba, gitár, zongora, ütő, magánének, citera, népi furulya, népi ének és koboz, hangszereken tanulhatnak, valamint elméleti tárgyakat: szolfézs, zeneismeret, zenetörténet az óvodás korosztálynak zeneovi foglalkozásokat biztosítunk.
Képző- és iparművészeti ágon Grafika és festészet, Környezet és kézműves kultúra, Szobrászat és kerámia, valamint Népművészet tanszakon. Táncművészeti ágon néptáncot és társastáncot tanulhatnak az érdeklődő fiatalok, akik a város iskoláiban működő telephelyeken vehetnek részt a művészetoktatásban12 évfolyamon.
A tanulók lehetőséget kapnak meglévő képességeik kibontakoztatására, munkájukat 36 szakképzett pedagógusunk segíti. Biztosítjuk az átjárhatóságot a különböző művészeti ágak szakok megismerésére. Ez lehetőséget nyújt, hogy mindenki kiválaszthassa a hozzá legközelebb állót, amihez kedve, s leginkább tehetsége van. Az elmúlt, években mind a zenei, mind a képző- és iparművészeti ágakról többen sikeresen felvételiztek a debreceni művészeti szakközépiskolákba, szakgimnáziumokba.
Iskolánk tanárainak és tanulóinak színvonalas munkáját a megyei és országos versenyeken valamint fesztiválokon elért szép eredmények is jelzik.
Beiratkozás, jelentkezés: június elején a meghirdetett időpontokban, valamint tanévkezdetkor, szeptember első hetében. Az ettől eltérő időpontban jelentkezőket csak a szabad helyek függvényében tudjuk fogadni.
Legfrissebb hírek
Megbeszélés zajlott a Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióról
Február 12. 15:46
Sikeresen lezajlott a közmeghallgatás Hajdúböszörmény 2025. évi költségvetéséről
Február 12. 13:02
Galériáinkból
2024.09.17. Csodák igenis léteznek - dr. Molnár István EGYMI 45. évfordulója
Programajánló
III. A Hajdúsági Regionális Culinary Team Jótékonysági bál
Tündérkert, Debrecen, Külső Kassai út 16-18.
Március 1. 18:30
Látnivalók
Dávid és Góliát - Az 1956-os forradalom emlékműve (Losonczy Géza Emlékpark)
Honvéd utca - Losonczy Géza Emlékpark