Alkotó pedagógusok

2019. április 29. 12:59 Közérdekű

Hajdúböszörményben élő és a városhoz kötődő művésztanárok kiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket április 26-án, a Maghy Zoltán Művészházba.

Alkotó pedagógusok

Kupás Csilla szervező elmondta, ez a kiállítás is bizonyítéka annak, hogy Hajdúböszörményben pezsgő képzőművészeti élet folyik. Olyan alkotók munkái kerültek kiállításra, akiknek egy része Hajdúböszörményben tanít, másik része a városban született vagy itt tanult.

Ezt követően a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek gitárjátékát hallgathatták meg a kiállításon résztvevők.

Gyulai Edit középiskolai tanár megnyitó beszédében elhangzott, hogy a most nyíló tárlat egy sorozat kezdete, amely első alkalommal került a közönség elé, de később szeretnének a városban élő és a településhez kötődő más pedagógusok, művésztanárok alkotásaiból is kiállítást rendezni.

A kiállító alkotók között van: Bujdosó Mária, Fekete János, Gajdán Zsuzsa, H. Fülep Éva, Kádárné Szepesi Ibolya, Mádiné Sütő Júlia, Magyar, József, Móréné Fejes Mária, Pálfi Gyula, Prém Vanda, Rácz Imre, Sz. Kóczián Melinda, Szabó Krisztina, Szilágyi Imre és Tarczyné Borsó Éva.

Kiss Anett

 

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Díszpolgárok az orgonáért

Programajánló

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Falunap 2024. - Hajdúvid

Június 8. 09:00

Látnivalók

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.

I. világháborús emlékmű - Hősök szobra

Kálvin tér