A Városi Televízió mai műsorában

2020. július 8. 11:16 Közérdekű

Adásunkban 18 óra 3 perckor tájékozódhatnak arról, hogy a gyermekgyógyászati váróterembe új székeket szereztek be.

A Városi Televízió mai műsorában

Az erről készült tudósításunkat itt tekinthetik meg:

Beszámolunk továbbá arról, hogy megnyitotta kapuit az 56+ Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep július 6-án. Ezt az anyagunkat az alábbi linkre kattintva is láthatják:

18 óra 14 perctől Szűcs Petra úszóval ismerkedhetnek meg nézőink, aki a Tekergők Sportegyesület sportolója és a Bocskai- gimnázium diákja és idén immár második alkalommal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója elismerést. A vele való beszélgetést itt is megtekinthetik:

18 óra 25 perctől Erdős András városi főorvos a háziorvosi ellátás, a szakrendelés, valamint az orvosi ügyelet aktualitásairól tájékoztatja nézőinket. A vele készült interjút az alábbi linkre kattintva is láthatják:

18 óra 35 perckor stúdióbeszélgetést láthatnak Kiss Attila polgármesterrel és Komáromi Imrével, a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő elnök-igazgatójáról a Hajdúböszörményi Torna Egylet kapcsán. A stúdióbeszélgetés az alábbi linken is megtekinthető:

19 óra 21 perctől a Kovács Gáborral készült beszélgetésünket láthatják, amelyben legújabb szerzeményükről, a Hallod a hangom című dalról kérdeztük. A vele való interjút itt is megtekinthetik:

Legfrissebb hírek

Pályázati felhívás - Karap Ferenc utca

Március 28. 13:24

Pályázati felhívás - Móra Ferenc utca

Március 28. 13:19

Galériáinkból

2023.05.13. Országos BMX Freestyle Bajnokság

Programajánló

Kalap Jakab - Csiga Biga Show

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Április 6. 11:00

Szemenszedett IGAZSÁG avagy hazudni tudni kell!

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Május 8. 19:00

Látnivalók

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.

Táncoló hajdúk szoborcsoport

Hajdúböszörmény - Főtér