A Szabadhajdú tartalmából

Szeptember 13. 13:11 Közérdekű

Az elmúlt hét eseményeiről szóló tudósításaink a lap 1. oldalán kezdődnek, ahol a pródi főző- és robikapa-versenyről olvashatnak riportot, illetve itt kapott helyet a görögkatolikus közösség zarándokútjának bemutatása is.

A Szabadhajdú tartalmából
A hét arca rovatunkban ezúttal Sőrésné Molnár Mária realista festő munkásságával ismerkedhetnek meg. Az írás a lap 2. oldalán található. 
Egyet lapozva, tudósításban számolunk be a képviselő-testület szeptember 5-ei rendkívüli üléséről, s itt találják olvasóink a böszörményi csillagászok erdélyi megfigyeléseiről készült tudósításunkat is. Az elmúlt héten országos tanévnyitót tartottak a Széchenyi-középiskolában, ahol az agrárminiszter, dr. Nagy István mondott beszédet. A szakképzésről, a vidéki intézmények helyzetéről lapunk munkatársa összegezte gondolatait.
A városban talán még többen emlékeznek erre a kifejezésre, hogy „Ócska”-iskola. De ha valaki mégsem tudná, hol található ez az intézmény, lapunk 4. oldalán található írásból kiderül ez is. az 1920-as évek tanyasi iskoláinak létrehozása a vidi területet is érintette, s az ott megépült népiskola ma bemutatóhelyként működik. 
Az újság 5. oldalán két színes és tartalmas életpályát maga mögött tudható személyiségekkel ismerkedhetnek meg. Egyikük Bihari Zoltán, az Amerikában élő mentőtiszt, másikuk Molnárné Tóth Erika logopédus. Pályájukról, hivatásukról, hétköznapjaikról munkatársunknak nyilatkoztak.
A felhívások, programismertetők, közérdekű információk mellett az újság 8. oldalán két sportoló portréját is megrajzoljuk. Egyikük Rácz Alíz, a fiatal futsalos tehetség, másikuk Szilágyi Szilvia, aki a fitnesz világában érzi magát otthon.
 

Legfrissebb hírek

Október 4. - Az állatok világnapja

Október 4. 13:21

Közétkeztetés képekben

Október 4. 12:34

Galériáinkból

Zelemér

Programajánló

Dennis Kelly - Árvák

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

November 9. 19:00

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Október 28. 19:00

Látnivalók

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér