A Szabadhajdú e heti számában

2019. április 3. 10:20 Közérdekű

beszámolót olvashatnak a Szakma Kiváló Tanulója Országos döntőről, ahol Bánkus Zoltán a legjobb mezőgazdasági gépész címet nyerte el, míg Molnár Sándor az előkelő tizenharmadik helyezést érte el.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére egy, a virtuális valóságot bemutató kamion várta a pályaválasztás előtt álló fiatalokat Hajdúböszörménybe, a Bocskai téren. Erről készült tudósításunkat a lap első oldalán olvashatják.

Ugyancsak itt tájékozódhatnak az olvasók a Széchenyi-iskola Tiszavirág csapatának országos sikeréről.

A hét arca ezúttal Gajdán András taichi harcművész. A róla készült portré az újság második oldalán található.

A Böszörményi Könyvtári Napok keretében mutatkozott be két gimnáziumi tanuló, Fegyveres Mirtill és Rácz Debóra Rózsás álmok című kiállításukkal.
Jó szándékú staféta címet adták a Széchenyi-iskola diákjai annak a kezdeményezésüknek, mellyel a Pacsi Kutyamenhely javára szerveztek gyűjtést, illetve több intézmény csatlakozását is sikerült elérniük.

A lap harmadik oldalán tudósításokat olvashatnak aktuális eseményekről, így az Eötvös minősítő táncversenyről, a múzeumi családmentor képzésről, a Jó Pásztor Óvoda jó gyakorlatairól, a szelektív hulladékgyűjtési vetélkedő városi fordulójáról, valamint Győri Blanka gimnáziumi tanuló országos irodalmi sikeréről.
A Szabadhajdú negyedik oldalán több fontos önkormányzati döntésről is olvashatnak részletes tudósítást.

A sportbeszámolók sorában ezúttal is több sikerről tudósít az újság. Így a felnőtt és fiatal labdarúgók, a futsalos hölgyek, az ifjúsági és serdülő kézilabdázók, az Eötvös-iskola röplabdásai, valamint a kempó világbajnokság eredményeiről olvashatnak a lap tizedik oldalán.

Szabadhajdú hetilap 2019.04.26.

A Szabadhajdú e heti számában

Legfrissebb hírek

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Véradási lehetőség városunkban

Április 18. 12:55

Galériáinkból

Természetvédelmi Nap - Fürdőkert

Programajánló

Táncoló Hajdúk Néptáncfesztivál

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Április 20. 08:00

Rendezvénynaptár tervezet 2024.

December 31. 09:01 - December 31. 23:00

Látnivalók

A 17. Bocskai huszárezred emlékműve

Ady Endre tér

Káplár Miklós Emlékház

Hajdúböszörmény, Hortobágy u. 10.