A Szabadhajdú e heti számában

2019. március 20. 09:37 Közérdekű

A Szabadhajdú e heti számában „A magyar név megint szép lesz” címmel tudósítást olvashatnak a hajdúböszörményi március 15-ei ünnepségről.

A hatvanadik születésnapját már megjegyzi az ember. Különösen akkor, ha e jeles alkalomra tanítványai lepik meg az ünnepeltet. Így volt ez Sándor László esetében, akit családtagjai és barátai mellett a dobosok is felköszöntöttek.

Gondolta volna, hogy óvodás korban is lehet doktorálni? A lap második oldalán erről készített írást Nagy Veronika óvodapedagógus.

Országos kántortalálkozónak adott otthont a böszörményi görögkatolikus egyházközség. Erről készült írásunkat is olvashatják a Szabadhajdúban.

Az embereket mindig foglalkoztatta saját családjuk, származásuk, őseik múltja. A családfakutatás e szálak felgöngyölítésében kínál lehetőséget. A hajdúböszörményi Fióklevéltár teljesen kutathatóvá tette az egész országra vonatkozóan digitalizált egyházi anyakönyveket – számol be tudósításunk az új lehetőségről.

Levelező tagozatos óvodapedagógusok mentorainak szerveztek tanácskozást a helyi egyetemi karon. Az eseményről lapunk harmadik oldalán olvashatnak részletes beszámolót.

Sokszor látjuk, tapasztaljuk, hogy környezetünket ellepi a szemét. A Szabadhajdú negyedik oldalán munkatársunk részletes riportban számol be a Déli-Lucernásban tapasztalható áldatlan állapotokról.

Böszörményben a közeljövőben több területen is felújításba kezdenek a szakemberek. Így a
Hajdúkerület utcán, valamint a Nyugati Ipari Park területén is. Erről szóló beszámolóinkat is a lap hasábjain olvashatják.

Az elmúlt hétvégén is több sikert értek el a böszörményi sportolók. Az újság 12. oldalán ezekről olvashatnak beszámolókat.


Szabadhajdú hetilap 2019.03.22.

A Szabadhajdú e heti számában

Legfrissebb hírek

Újabb beruházás indul a városban

Április 19. 13:16

Már olvasható a Szabadhajdú legfrissebb száma

Április 19. 10:00

Galériáinkból

Gyermeknap a könyvtárban

Programajánló

Föld Napja 2024.

Ökoturisztikai Látogatóközpont

Április 22. 09:00

Dísznövény és ízek fesztiválja

Május 18. 08:00

Látnivalók

Bocskai téri református templom

Hajdúböszörmény - Bocskai tér

II. világháborús emlékmű

Újvárosi utca