2024. április 18., csütörtök |

Magas kontraszt

A felnövekvő generációk is megismerhetik az egykori eseményeket

2022. január 12. 18:10 Közérdekű

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az önkormányzat közös szervezésében, január 12-én nyitották meg a „Magyar Gulag” című kiállítást a művelődési központ Hajdúsági Galériájában.
A kiállításon többek között a szovjet mintára létrehozott magyarországi munkatáborokat mutatják be, a kommunista államhatalom egyéb megtorló intézkedései mellett.

A felnövekvő generációk is megismerhetik az egykori eseményeket
A tablókon
írások és fotók láttatják a Magyar Gulagot. Recsket Buda-Délt, a Hortobágyot, ahová azokat zárták, akikre a Rákosi-rendszer rásütötte az ellenség bélyegét.
A rendezvényen a vendégeket Kiss Attila polgármester üdvözölte, aki köszönetét fejezte ki, hogy eljutott a városba a tárlat. Kiemelte, hogy amikor a gulágról hallunk még most sem látunk tisztán. Van aki, még napjainkban sem mer a történtekről beszélni. Ők maguk is felejteni akarnak – tette hozzá a polgármester.
A tárlatot Dergán Ádám a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatalának főigazgató helyettese ajánlotta a nagyközönség figyelmébe. Többek között elmondta, hogy nagy a fogadókészség a települések részéről a kiállítás iránt. 
A bemutatóhoz katalógus is készült, amely, mint megfogalmazta, a fiataloknak külön is szól. Céljuk a megjelentetéssel az volt, hogy megőrizzék az áldozatok emlékét, és hogy az újabb generációk is gyarapítsák tudásukat erről a korszakról.
Az ünnepélyes megnyitót követően Dergán Ádám és Szokolay Domokos a kiállítás szerkesztője beszélgetett a korszakról, majd a Versszínház előadását tekinthette meg a nagyközönség.
A kiállítás január 26-ig látogatható a Hajdúsági Galériában.

Legfrissebb hírek

„Régi új magyar építőművészet” folyóiratban Hajdúböszörmény

Április 17. 16:18

Betegelégedettségi vizsgálat: A Hajdúböszörmény ESZ-V Nonprofit Kft. betegei elégedettek az ellátással

Április 17. 08:23

Galériáinkból

2023.04.04. Böszörményi Könyvtári Napok - A Nagyerdő élővilága

Programajánló

Termelői és kézműves piac

Városi Piac

Április 20. 08:00

Táncoló Hajdúk Néptáncfesztivál

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház

Április 20. 08:00

Látnivalók

Millenniumi emlékmű

Bocskai István tér

Millecentenáriumi emlékmű - Csodaszarvas

Szent István tér