A 100 éves Hajdúböszörményi Torna Egylet
Hajdúböszörményben évszázados múltra tekint vissza a szervezett sportolás. Az első városi egyesület a Hajdúböszörményi Torna Egylet 1919. június 11-én alakult meg, helyi fiatalok kezdeményezésére. Már akkor is rangot követelt magának a sportolni vágyó ifjúság. Megalakulásuk helyszínéül a helyi Magyar Királyi Kávéház kerthelységét választották. (Az épület ma a Hajdúböszörményi Fióklevéltárnak ad otthont a Dorogi utcán.) A tornaegylet megalakulásakor hét szakosztályt jegyeztek be az alapszabályba, így a futballt, a füles labdát, a vívókat, a szertornát, a svédtornát, az atlétikát és a birkózást. A megalakulást követően 1922-es év változást hozott az egyesület életében. A HTE belépett a Magyar Országos Véderő Egyletbe, így innentől kezdve, mint MOVE HTE szerepelt egészen 1942-ig. Az addig eltel időszakban az egyesület leginkább a MOVE által rendezett sportrendezvényeken illetve a megyei bajnokságokban szerepelt kisebb nagyobb sikerrel. Kiemelt figyelem övezte az atlétikai és a labdarúgó szakosztályokat. 1959-ben alakult a Bocskai SE, amely 1963-ban a Traktor SE-vel és ekkortól számítva a legnagyobb egyesület volt a városban. Több sportolója egészen a legmagasabb osztályokig jutott vagy országos versenyeken elért eredményekkel büszkélkedhetett. A ’60-as, ’70-es, ’80-as évek az akkor Bocskai SE néven szereplő egyesület aranykorát jelentette a labdarúgásban.

Legfrissebb hírek
Városháza Étterem étlapja 2023.12.04-12.08.
December 1. 12:41
Takarítógép beszerzés a Hajdúböszörményi Torna Egyletnél
December 1. 12:03
Galériáinkból
Programajánló
Az országhatár két oldalán című kötet bemutatója
Kertész László Városi Könyvtár
December 11. 16:30
Jótékonysági Adventi koncert
Adventista Közösségi Ház, Hajdúböszörmény, Dorogi utca 82.
December 9. 16:00
Látnivalók